Milyen magasságig kell csempézni a fürdőben? És meddig szokás?

Szerző: SzaboJanos

2020.11.27.

Azzal talán már mindannyian szembesültünk, hogy egy felújítás döntések sorozatából áll. Nekünk, csempe-kedvelőknek pedig a fürdőszoba ilyen szempontból maga a paradicsom! Az egyetlen helyiség a házban, ahol tényleg mindent szabad, a kreatív burkolatoknak pedig csak a fantáziánk (és a pénztárcánk) szab határt. Mi azt javasoljuk, hogy ne ragadjunk le azon a régimódi koncepción, hogy 220 cm-ig körbecsempézzük egy barkácsáruházban kiválasztott csempével, a padlóra meg majd veszünk valamilyen járólapot! Mindjárt meglátjátok, hogy miért éri meg alaposabban elgondolkodni azon, hogy melyik falra, milyen magasságig, milyen burkolatot szeretnénk! Nézzük is meg ezeket!

Persze azért kezdjük a klasszikussal, hogy a fal kb. ¾-éig csempézünk, hiszen nem véletlenül vált ez klasszikussá!  A magassággal igazából biztosra megyünk, a falak felső ¼-ére már biztosan nem fröccsen víz, nem kell takarítanunk. Innentől kezdve viszont kezeljük a magasságot úgy, hogy a design része legyen! Feldobhatjuk a burkolatot kicsit, ha nem a megszokott módon rakjuk a csempéket (pl. a téglalap alakú csempéket függőlegesen vagy halszálka mintában) vagy akár a színükkel is. Ezzel viszont óvatosságra intenénk mindenkit! Egy rossz árnyalat- vagy minta választás és rögtön a 90-es évek kávézóiban találjuk magunkat. Láttunk már óriási fekete-fehér lapokat fürdőben körbe rakva, mi azonban nagyon hamar futnánk ki a világból, ha minden nap ilyen frusztráló fürdőbe kellene belépnünk!

Az aljzattól a plafonig való burkolás megfelelő csempéket használva frissnek és modernnek is hathat. Egy alacsonyabb belmagasságú fürdőben pedig még a térérzetünket is nyújthatja egy kicsit! Egy polgári lakás 3,5m-es belmagasságához viszont mi nem tudnánk elképzelni, hogy a mennyezetig csempézzünk, ott már úgy is elég tér van a fejünk felett.

Ezt felismerve azonban elgondolkodhatunk rajta, hogy mi az a minimális magasság, ameddig a fürdőben valóban burkolnunk kell. Ez természetesen család-, és szokás-függő, azonban egy átlagos fürdőszobában burkolhatjuk a zuhany környékét 220 cm magasan, körben viszont a 120 cm-es magasság is elég lehet. Ez a fajta klasszikus beltér az angolszász enteriőrökben terjedt el elsősorban (’tile wainscoting’ az angol neve), de a lakberendezés fontosságának felértékelődésével itthon is egyre kedveltebbé válik. A burkolat tetejét a csempe speciális lezáró elemével vagy eloxált alumínium sínnel is lezárhatjuk, mindegyiket könnyebb lesz tisztán tartani, mint egy felső látszó fugát, azon megülne a por! A burkolathoz pedig tipikusan kis méretű, mázas kerámia csempéket használunk, feles kötésben rakva.

 

Ezeken kívül is még számos más megoldás létezhet, ebben biztosak vagyunk. A fontos igazából az, hogy tervezzük meg előre a burkolatot, a magasságát, az anyagát, a mintáját! Inspirálódjunk hetekig vagy akár hónapokig pinterestről, mielőtt megvásárolnánk a burkolatot, ne egy áruházban vagy kereskedőnél döntsünk ad-hoc jelleggel! Sokkal komfortosabban fogjuk érezni magunkat a fürdőben, ha ezeket mind előre átgondoltuk. A választási lehetőségek száma pedig tényleg végtelen!

Ezek is érdekesek lehetnek még…

Helló Világ!

Helló Világ!

Mi itt a Hurrá, burkolok!-nál hisszük, hogy vannak még burkolási trükkök, amiket érdemes megismernetek! Hogy vannak...

1 hozzászólás

  1. Tompika

    Nagyon jó kezdeményezés ez a blog. Külön tetszik, hogy a stílussal is foglalkoztok, nem csak a technikával.

    Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Újítsd fel Te magad az otthonod!

Sajátítsd el az alaptechnikákat, kérdezz bátran a zárt Facebook csoportunkban a társaidtól, vagy tőlünk. És ha úgy érzed, hogy a tanfolyam elvégzése után, extra kérdéseid lennének online konzultációnkon ezeket is felteheted!

info@hurraburkolok.hu

© 2020 - Hurrá, Burkolok! Minden jog fenntartva! ÁSZF | Adatvédelmi nyilatkozat | Webdesign: Pear Design